Igen igen végre itt van megérkezett, vagyis inkább visszatérek a Formula-1-hez, régen regéltem róla.
Régen volt és sajnos sok mindenről lemaradt aki csak engem olvas. Sajnálom. De az idő hiánya.
Viszont most felelevenítem és az első 5 futam összefoglalója és az eddig látottak összegzése jön.
Mivel is kezdődött a szezon? Január végén, február elején minden csapat bemutatta autóját, amik első blikkre nem sokban tértek el a tavalyi koncepcióktól, bár egy-két szabály cseppet módosult, de nagyban nem változtak. Néhány helyen a csapatok felállása mutatott más képet. Csak a lényegesek. Hamilton, a McLarent lecserélte a Mercedesre, akik a veterán, Schumachertől való megválással tudtak helyet szorítani az angolnak. A hétszeres VB. győztesnek ideje volt elhagyni a pilótai pozíciót, megérett már rá. 2006 végén mikor elhagyta a sportágat azzal tényleg be is kellett volna fejeznie és nem kellett volna 2010-ben visszajönnie 3 évre szenvednie egy versenyképtelen autóval (mellesleg ami 2009-ben VB győztes volt). Schumi jól döntött 2006-ban a visszavonulással, helyet kellett hagynia a feltörekvő titánoknak. Segítőnek maradt akkoriban a Ferrarinál, de aztán azt is megunta. A Mercinek ha annyira segíteni akart elég lett volna a Pit Wall-on ülő ezüstkabátosok létszámának növelése is. De nem így történt, amivel a karrierjét eléggé beárnyékolta.
Szóval Lewis Hamilton lett a 10-es rajtszámú Mercedes pilótája idénre. Hogy mi áll mögötte valójában, a pénz, vagy Hami tényleg új kalandra vágyott csak ő és a menedzsere tudhatják.
A Mekinél így egy hely megüresedett, a feltörekvő Sergio Perez foglalt el. Button végre lehet ismét főnök egy csapatban. Vagy mégsem?
A Ferrari nem változtatott a felállásán az Alonso Massa páros újra nekivág a címek begyűjtésének.
A Red Bull belilult az Infiniti érkezésével, de a jól bevált (?) pároson ők sem változtattak.
Lotusosok pilótapárosa is változatlan Grojean új esélyt Raikönnen pedig új lehetőséget (?) kapott egy újabb VB címre.
A téli tesztekből nem lehetett kiindulni, így mindenki a melbourne-i futamot várta. Én is.
Ausztrália, Melbourne. Esős szabad, félig esős időmérő edzés, érdekes futam. Senki nem gondolta volna, hogy Raikönnen a Lotusszal nyerni tud, de megcsinálták. Az idei Pirellikkel valahogy sikerült jól bánniuk és a 7. helyről nyerni tudott, Alonso a 2. helyen ért be, ami pedig tavalyhoz képest nagy előre lépés volt a Vörösöknek. Annyira nem volt izgalmas futam, de kiderült, hogy az idei gumik nagyon nagyon fáradékonyak és gyorsan kopnak. De az előző év végén ezt kérték a csapatok, bár az olasz gumiszállító kicsit tényleg túllőtt a célon.
Malajzia, forróság, eső. És ha Sepang akkor sok eső. Sok víz, kicsúszások, balesetek, rossz döntések. Egy sajnos kijárt a Ferrarinak is. Alonso az 1. kör után kiesett szárnyának sérülése miatt. Csuron vizes a pálya, de Vettel haja tartott. Nyert és jóval a riválisok előtt. De nem volt szép az, amit Webberrel tett. Lehet a csapatutasítás mellett és ellen érvelni, de szerintem mivel ez egy csapatsport van helye. A csapatért dolgozzon a pilóta. És ha Webboval már közölték azt, hogy ez lesz a vége, és ő nyeri a futamot, akkor ez így csúnya volt vettel részéről. Lehet mondani, hogy a versenyző mindig nyerni akar, de a csapat a munkaadó. Bezzeg a Mercisek betartották. Így Hamilton megszerezte első Mercedeses dobogóját. A Mekik szenvedtek, így jó döntésnek kezdett bizonyulni a váltás.
Kína, Shanghai. Majdnem a legtávolabbi kelet. Nagyjából száraz edzések Hamilton pole. Az első Mercis. De Alonso győzelem. Az első idén és összességében a 31. a 200. futamán. Erősnek tűnő Bikákkal, stagnáló Lotusszal és visszacsúszott Mercikkel. A Mekik még mindig sehol. Button 8. és a középcsapatok ostromolják őket.
Bahrain. Végre száraz edzések, Kovalainen újra pályán. Érdekes időmérő Rosberg 2. poleja. Egy körön jók, de hol a versenytempó. Ja hogy a gumik kopnak ott hátul. Ejnye. Emellett a Ferrarisoknak sem volt sok szerencséje, mivel Alonso a DRS, míg Massa a gumik gödrébe csobbant.
Kezdődhet az európai szezon. Spanyolország, Barcelona. 3 hét szünet után megmutathatják a csapatok mit tudnak és mit csináltak a szünetben. Az edzések nedvesen kezdődtek majd szárazon folytatódtak Ferrari fölénnyel. De az időmérőn a két Merci dominált, így kibérelték az első sort. A statisztikák alapján jó eséllyel indultak 22 alkalomból 20-szor az 1. sorból indulók egyike nyert. Egy körön jó az ezüstnyíl, versenyen van gond. De nagyon nagy. Egyszerűen mintha rosszul lenne beállítva a felfüggesztés és megeszi a gumikat a járgány. Nem sok kört bírnak. De ebben a Pirellinek is nagy szerepe van. Olyan gumikat csináltak idénre, amik nem bírnak értelmes mennyiséget. Ez a spanyol nagydíjon végleg kiderült. Nem egy pilótának szakadt le a komplett futófelület egy-egy abroncsról. Ez nonszensz, hogy így viselkedjen egy versenygumi. 4 kiállás. Ennyivel nyert Alonso. Viszont ő valamelyest nyomhatta. De az első soros Mercik... 1-2-ből 6-12. Szégyen. És ez a gumik érdeme is. Használhatatlanná váltak 5 körön belül. Nem csak a Mercin.
Szóval Fernando nyerte a hazai futamát, de nem volt olyan egyszerű dolga az 5. helyről. Szép rajt után szép helyezkedés és egy jó taktika kellett a győzelemhez. Kimi nagyon közel volt néha, de a Lotus most egy 2. helyet tudott hozni. A Red Bull pedig úgy tűnik lemaradt. Beleolvadtak a mezőnybe. Vettel és Webbo vagy a gumikat használta rosszul vagy csak ennyire volt képes az autó. A futam maga jó volt, bár kicsit eseménytelen, csak a taktikai háború pezsdítette fel, de szép győzelem volt a hazai hőstől.
Hogy mi várható még? Sok izgalom az biztos. Még csak 5 futamon vagyunk túl és érdekesnek ígérkezik. Talán meglesz a 3.?
Két hét múlva Monaco. A kedvencem.