A cím helyes nem tévedtem el nagyon...
Az idei lesz valószínűleg az utolsó, mikor azt mondhatom a nyaramra, hogy nyári szünet. Véget ért ugyanis egy korszak az életemben. Vége a nyári szünidőnek és a 2 és fél hónap pihinek a nyári hónapokban. Ezen túl csak az éves szabadságomat vehetem majd ki, de tartok tőle, hogy az nem lesz ilyen hosszú. Lassan dolgozó ember lesz belőlem.
Megmondom őszintén félek. A változás mindig ezt hozta elő nálam. A drasztikus változások.
Az első ilyen, amire emlékszem az a gimibe menetel volt. Nem változott sokat a környezet, mert várost nem váltottam. Viszont persze más közeg, más emberek, más hely. Emellett összeismerkedni sem tudtam előre a leendő osztálytársakkal, mivel első alkalommal csak a gólyatáborban láttam őket, a felvételikor nem. Ennek érdekes oka, hogy utólag vettek fel a gimibe. nem azért mert hót sügér vagyok, csak első helyre szakközépbe jelentkeztem, de meghátráltam és a szélesebb választási skála a továbbtanulás felé jobban tetszett és ezt is ajánlották. Így lettem gimis tanuló. És így nem lettem szakközepes, ami így visszatekintve lehet jól jött volna. Lehet nem lettek volna a főiskolán a kezdeti nehézségeim. De ez a múlt változtatni nem tudok rajta.
Szóval ez a gimis változás elsőre rettenetes volt. De a gt összehozott a leendő osztálytársaimmal. Nem sok dologra emlékszem már belőle (nem nem alkoholos befolyásoltság, ember 14 voltam és 2007-et írtunk), de jó élményekkel tértem haza és egy elrettentő tényezőt ki is lőttünk. Vicces emberek voltak és befogadtak. Innen már csak a magasabb szintű suli maradt és az új közeg, de ebbe is gyorsan beleszoktam. Majd eltelt a négy év és történt velem ezer dolog a gimnázium falai közt. Persze történt, ahogy történt, már nem tudok semmin változtatni, még akkor sem ha nagyon akarnék és őszintén változtatnék. Nem pazarolnám az időmet felesleges dolgokra és emberekre, helyette meghatározóbbakra figyelnék fel. Legyen az bármi vagy bárki. 12.-ben nem követtem volna hiú ábrándokat, hanem kimentem volna abból a nyavajás 15-ös teremből a szünetben a benti hülyéskedés helyett és a lépcsőfordulóban csak megláttam volna Őt, 10.-es osztálytársaival beszélgetni. Vagy reggel a szekrényem kiürítése után a sebes terembemenet közben, amint a kávéautomata zúgása mellett próbálja nyitva tartani zöld szemeit, még a koffeinadag bevitele előtt. Persze ha ott úgy meglátom és "úgy" nézek rá még nem lett volna semmi. Nagy végzős voltam az igaz, de nem egy fess legény ám. És megszólítani sem mertem volna, de lehet felfigyelt volna rám, ha én is rá. De ezt már sosem tudjuk meg, mivel ez a múlt és változtatni nem tudok rajta.
Eltelt a 4 év ahogy eltelt és ismét változás következett, méghozzá igen éles. Nem erre számítottam, de hát egy pont az egy pont és ha ennyivel maradsz le a felvételiről, akkor ennyivel. És ennyivel maradsz le egy közelebbi ismerősebb helyről, ahol ha ott lettem volna lehet most is tartana. Vagy nem. Igen ez a múlt és blah-blah...
Így éles lett a váltás erőteljesen. Első nyári munkám után (ami megjegyzem elég uncsira sikerült), féltem igazán a váltástól. Egy magasabb félelem lett úrrá rajtam. Majd hihetetlen dolog történt. Megráztam magam és úgy mentem a fősulis gólyatáborba, hogy teljesen átalakulok. Nem volt teljes, mert a külsőmön sokat nem tudtam alakítani, de félelem nélkül indultam útnak. A kalandnak. Láss csodát izgalmas volt érdekes és tele élményekkel. Jól sült el a dolog és kisült itt sem kellett volna tartanom semmitől. Macifröccs, csajok, dinnye (majdnem a fejemen landolt), tűzoltóslag első sorból, hangoskodás a városban és a másnapi hangtalanság, buli, buli és ismerkedés egy új közeggel. Az első évre rengeteg havert, ismerőst, barátot szereztem, azzal, hogy nem teljesen magamat adtam. De élveztem és jó volt. Kicsit ismertnek lenni. Talán ezért is van mindenkiben benne az, hogy szeret kicsit feltűnő lenni, benned is biztos, hogy van ilyen érzés néha. Laza is volt ám ez az első évem a főiskolán. De meglett a minimum 30 kredit, hogy államin maradhassak. Majd jött a fentebb említett szerelem és visszaváltoztam. Visszaváltoztatott, azzá aki vagyok. És ez így volt jó. Teljesen más volt a folytatás, de ebben benne volt az is, hogy a távol megszerzett barátok nyáron ott maradtak, vagyis igencsak messze tőlem. De volt azért, aki miatt érdekes lett. De Ő egy másik emlékirat lesz, mert itt ragadok hajnal 4-ig.
Majd jött a folytatás és egyáltalán nem rettegtem semmitől, erős voltam és legyőzhetetlennek éreztem magam. Ebben segített. Majd történt, ami történt mentek tovább az évek. Az utolsó két évem már nem volt olyan jó mint az azt megelőző kettő teljesítményben sem és kedvben meg pláne. De mint mondtam történt, ami történt, mivel ez a múlt és változtatni nem tudok rajta.
Persze így is sikerültek a dolgok, csak a kedvem nem volt a toppon sohasem. Mindig vannak hullámhegyek benne, de hitevesztett és elveszett voltam. Csináltam a feladatom, az iskolát és haladtam előre. Hol ilyen, hol olyan eredményekkel, de elérkeztünk a végéhez is. Igen egy bűnrossz szakmai gyakorlat (tényleg annak története még megosztásra vár) néhány tantárgy, egy szakdolgozat és államvizsga. Irtó félelmetesen hangoztak nekem ezek egy éve. De még most is, hogy túlvagyok rajtuk. Tartottam is tőlük, de meglett. Szenvedős történet volt a szakdoga, húúú, de még mennyire. Téma, nekikezdeni, erőt gyűjteni a nekikezdéshez, mérni, szarakodni a mérésekkel és a többi. Nem mondom, hogy nagyon nehéz volt, de néha a pokolba kívántam az egészet. De megcsináltam és itt vagyok. Ugyanígy voltam az államvizsgával. Csak tanulni, tanulni és tanulni. Mindenem tele volt a témákkal. És féltem is tőle. Mert meg lehet ott is bukni. De sikerült és itt vagyok.
És most attól félek, hogy nem lesz több nyári szünetem. Vagyis attól, hogy milyen lesz majd dolgozó emberként élni. Nem mint diákmunkás, hanem, mint felnőtt ember, aki a napi 8 órájával keresi meg a kenyerét. Igen félek tőle. De a múltat és a történéseit tekintve nem biztos, hogy kellene. Sokszor jöttem már ki jól egy nagyobb volumerű változásból. Hogy ez most is így lesz-e egy év múlva kiderül. Vagy nem, mert feledésbe merül kicsiny országom. És hogy mi lesz velem addig? Nem tudom, majd jelentkezem. De mivel jövő ilyenkorra ez már csak a múlt lesz változtatni már nem tudok majd rajta.
De hogy ez az utolsó nyári szünetem az majdnem biztos.
