Volt már olyan érzésetek, hogy egyszerűen nem csak megölelnéd az előtted álló szerelmedet?

Hát velem ma történt meg ilyen. Egy gond volt az egészben, hogy sajnos nem állt előttem. De egyszerűen olyan örömet és boldogságot okozott nekem mindössze néhány szóval, hogy egyszerűen mondjuk ki na megríkatott. :')

Persze mindez a legjobb értelemben, mert ennyire nagy boldogságot ritkán okoznak nekem az emberek és lehet ezért is sírtam. Meg persze azért, mert egyszerűen én is legalább annyira szeretem Őt és én is legalább ilyen szép szavakkal fejezném ki neki mennyire szeretem, de sajnos ez most nem adatik meg nekem, mert kicsit sajnos messze vagyok most tőle...

De ha egyszer végre ott állok majd előtte nem csak elmondom neki mennyire szeretem, de még a jól megérdemelt öleléseket is megkapja szerelmétől.

Ezt az írást tehát küldöm a legnagyobb és egyetlen szerelmemnek, aki nem csak a szerelmem hanem szerintem az a bizonyos nő is az életemben, akit soha nem akarok magam mellől elengedni. És ha Ő nem lenne ezeket a sorokat sem olvashatnátok, mert Ő volt az aki mondta és biztatott, hogy vágjak bele ebbe a kis művembe, blogocskámba és írjak, mert van hozzá affinitásom.

Szóval köszönöm Neked és ha olvasod e sorokat tudd, hogy én is nagyon nagyon szeretlek Téged és köszönöm neked ezt a sok erőt, biztatást és a szereteted. 

Ha nem is naplónak szántam lehet az lesz belőle, mert szeretek írni :)