Igen ennek a történetnek is a végére értem.
Volt itt sokféle élmény pedig csak egy szakmai gyakorlatnak indult. Mennyi dolgot tanulhattam volna...
De akkor vágjunk is bele az utolsó részbe. (Végén zárójeles rész extra adalék.)
Valahogy az utolsó napok követik a totális megsemmisülés útját, ugyanis annyira nincs mit csinálnom, hogy elképesztő. A tegnapi napom is abból állt, hogy olvastam, papírokat tologattam és mikor bejött a két új srác hallgattam miről beszélgetnek, mert nem csak hogy érdekesebb, de ezt, amit ők csinálnak akár én is csinálhattam volna. Ők nem csak tanulnak vele, még fizetést is kapnak, ami ugye a gyakorlatosnak nem jár. Bár még ezt a kérdést se oldották meg, mert se híre se hamva a humán erőforrás menedzsernek a módosítással, pedig én már hétfőn nem jövök. Persze ahogy elnézem ezt a céget nem lesz egyszerű az utolsó napom, futkározhatok majd a papírom után meg a HR-es után. Szóval rosszabbra számítok, mint az előző helyemen volt az utolsó nap. Igaz ott segítő kéz volt egy-két dologhoz. Itt amennyire nem foglalkoznak velem, valószínűleg annyira fogják hátráltatni a kilépésem. Csak nem annyi lesz az egész, hogy sziasztok, holnaptól nem jövök. Megbízó levél jár nekem – amit többször is említettem már, hogy ne felejtsék el – meg nekik vissza kell adnom azt a kis aranyos belépőt, amit tegnap kaptam, mert új beléptető rendszer lesz. Persze biztos nem nehéz használni, de azért illene megmutatni, hogyan is működik adott esetben. Tegnap kaptam, de használni ma még nem kellett, majd talán holnap. Érdekes viszont, hogy erről a belépőről sincs semmi papír, hogy ez engem jogosít fel belépésre, átvettem, meg hasonló, egyszer csak ott volt az asztalon. Aztán nehogy nekem legyen ebből bajom…
Érdekes módon ma valahogy kifejezetten kommunikatívak velem az emberek. Ez cseppet furcsa, de itt sok furcsaság van. A délelőtti meló, ha nem is izgalmas, de legalább érdekes volt. Na, nem maga a feladat, inkább az, hogy elbeszélgettem az emberekkel. A feladat maga egy csomagolási folyamat lépéseinek időbeni hosszúságának meghatározása volt, vagyis stopperrel lemérni meddig tart becsomagolni egy terméket. Nem nagy kunszt, csak kacifántosan lett elmagyarázva. A jó rész az inkább az volt mennyire jól el tudtam beszélgetni a hölgyekkel. Ezután még az egyik raktáros bácsival is beszélgettem, akinek jó volt hallgatni a meséjét. Viszont, ami végképp a legjobb, hogy akármilyen munkással beszélek, mind azt mondja, hogy innen menekülni kell. De ahogy eddig látom igazuk is van. Továbbra sem szeretnék itt dolgozni.
Hát a mai nap végével már csak két teljes napom van hátra és már előre félek a péntektől és a rohangálástól. Avagy a nagy semmit tevéstől, mert utolsó nap ugyan mit osztanak rám? Majd az is kiderül, de abban is biztos vagyok, hogy egész pénteken rághatom a mentorom fülét a megbízó levelem miatt. És előre látom, hogy minden alkalommal elküld majd a francba. De ami muszáj az muszáj. És persze az is muszáj lesz, hogy a HR-es kollégával beszéljek, és ne csak telefonon üzengesse, hogy majd hozza a módosítást. Egyelőre tényleg nem tudok mást csinálni péntekig ezekkel a problémákkal, mint hogy, várok. Szólhatok előbb, de látod, hogy nincs eredménye.
Még az utolsó 2 napra visszatértem a július eleji rutinra, vagyis jegyvásárlást kellett intéznem reggelről, mert a bérlet az sajnos lejárt. De csodás módon olyan gyorsan sikerült megvenni, hogy el sem hiszem. Aztán egész normálisan be is értem. Bár ez kit érdekel az utolsó napok egyikén. Ja, és a csodás belépő bilétát is sikerült használnom ma reggel. Igaz elsőre felkenődtem az ajtóra, de másodjára sikerült. Igaz a kapu még nem működik. Talán holnapra sem fog.
Egyébként most megint bejött az irodába egy csaj, aki olyan ellenszenves. Nem szólt még hozzám egyszer sem, de nagyon durván nem szeretem a jelenlétét. Bejön és bolondozik az egyik kollégával, de valahogy olyannyira nem tetszik a stílusa. Na, mindegy végül is szerencsére nem látom sokszor.
Péntekre egyel kevesebb tennivaló megkaptam azt a gyönyörű módosítást. Jaj, de hogy miért kell, ilyen szomorú arccal ezt a papírost átadni azt nem tudom. Biztos cefetül érzi magát a HR-es amiatt, hogy nem adnak nekem semmit. Csak ez lehet ez tuti. Főleg azután, milyen örvendetes hírként mondta el korábban, hogy mennyire nem fognak nekem adni semmiféle fizetséget. Így viszont hivatalosan is holnap kell utoljára jönnöm és élveznem ezt a csodálatos helyet. És szerencsére az is tuti lett, hogy holnap a megbízó levelem a főnököm, istenvilágkirálycsászár, mentorom fogja odaadni nekem. De ha azt meri mondani, hogy majd a HR-estől megkapom, én nem tudom, mit csinálok. Emellett ha holnap hiányozni mer…
Igen egyébként holnap tényleg nem lesz itt benn a főnököm állítása szerint, szóval ma kellene ezt elintéznie. Erre azt mondja, nekem mikor ezt felhozom neki, hogy töltsek már le a netről egy ilyet és töltsem ki, majd aláírja. Csak ezzel az a baj, hogy ő kapja meg a papírt, amit kettő perc lenne kitöltenie és odaadnia. De ő nem is kapott ilyen papírost… Valószínűleg az iskola, ha már eddig a szerződésekkel ilyen jól bántak azt is elküldte, csak a főnök nem nézte meg, mert nem érdekli, és most arra fogja, hogy ő bizony nem kapott ilyet. Nem tudom mi lesz ebből, de egy rémálom, ami történik itt…
El sem hiszem, de tegnap olyan dolog esett meg, amire nem számítottam. A főnököm utánakeresett egyedül a megbízólevelemnek. Utánanézett a mail-jei közt és jéé tényleg talált egy ilyet. Igaz, hogy a csoda kinyomtatására és kitöltésére kellett várnom eléggé sokat, de megtérült, ugyanis a nap végén a kezemben foghattam eme papírt. Innentől olyan boldogan mentem haza, hogy az már nem semmi. Még akkor is, ha ma még egyszer jönnöm kellett az utolsó napomra. Azt, hogy az utolsó napon mit fogok csinálni, még nem tudom, de valahogy csak elütöm az időt, bár kétlem, hogy egyszerű lesz.
Tegnap még tanácsokkal is elláttak, mivel ma már nem találkozom az istenvilágkirálycsászárral, én pedig ennek fejében népszerűsíteni fogom a céget. Hát az ellenségeim körében biztosan.
Összességében elérve az utolsó naphoz annyit mondhatok, hogy ha más nem a papír miatt megérte a majd’ hathétnyi szenvedés. Tanulni igazán nem tanultam, de volt egy-két érdekes dolog. Egy kis betekintést kaphattam a SMED elemzésbe, munkalapot készítettem, optimalizálásba is beszálltam, és persze a legfontosabb, hogy jó sok papírmunkát végeztem. Dokumentumokat nyomtatni és lefűzni kitűnően tudok. Emellett magas szintű archiválási képességeket is szereztem. Már ezért megérte.
„A rábízott feladatokat lelkiismeretesen elvégezte” – áll a papíromon. Hát, ha őszinte akarok lenni, azért ez túlzás. Amit tudtam tényleg megcsináltam, de véleményem szerint nem olyan szinten, amint a leírás mutatja. Megcsináltam, de véleményem szerint jobban is csinálhattam volna. Igaz akkor meg jött volna az, hogy valami feladatot kellene adni a srácnak. Persze nekem is volt olyan, amikor kedvem nem volt a dologhoz, de erre két okom is van miért nem. Először is egyáltalán nem volt szakmába vágó és ez lehangoló, mert mégiscsak a már az elején is említett dolgok miatt jöttem ide. Kettő, miért csináljam meg, ha nem honorálják? Se fizetés, se szakmai tudás. De például említettem is már korábban, hogy néhány feladatnál direkt lassítottam a tempón, nehogy túl hamar befejezem. Ha minden feladatot rendes tempóban csináltam volna meg a fele időszakot végigülhettem volna úgy, hogy semmit nem csinálok. Egyébként, ha szigorúan vesszük kb. másfél hétnyi időt így is semmittevéssel töltöttem, ha belevesszük az üresjáratokat, amiket tartottam néha.
Aztán mindezek után még csodálkoznak, azon mennyire örülök az utolsó napomon. Mintha egy börtönből szabadulnál ki. Csak ott fizetés is van.
Persze az utolsó napra is marad még egy kis izgalom. Kaptam egy kicsi feladatot, sőt egy viccesebb is várt rám. Kicsit módosultak a dátumok, így módosítani kellett a jelenléti ívem is. Furcsa és vicces azt látni, hogy előre be van írva másfél hét jelenlét. De legalább maximálisan jól jártak. Nem fizetnek, nem foglalkoztak velem és már nem is rontom itt a levegőt.
Hogy mit mondjon kedvenc HR-esem a nagyfőnöknek Mr Nemmondomki A. Nevétnek? Hát legszívesebben személyesen mondanám el tapasztalataimat, de ezt az írást is megmutatnám ám neki.
Persze nagyon jól éreztem magam itt. Sőt másoknak is csak ajánlani tudom ezt a helyet. Az ellenségeimnek, meg azoknak, akik felsővezetőknek jönnének.
Jó lesz utoljára hazamenni innen szerintem nem fogok visszasírni sok pillanatot, de úgy érzem engem sem fognak hiányolni.
Hogy mennyire hiányolnak engem onnan azt valahogy sejtem. Mindenesetre emlékeztek rám, mikor idén áprilisban találkoztam velük az állásbörzénken. Egy évvel azután, hogy megismertem ezt az akkor még ígéretesnek tűnő céget. Én inkább nem akartam emlékezni rájuk...
(Az idei állásbörze egyébként jó volt sok helyen érdeklődtem, de a vége volt a legjobb egy spontán fél órás beszélgetés az akkori plátói szerelmemmel. Bár vicces volt, hogy a pasija folyamatosan figyelt a távolról minket. Alibi duma volt, de a hónap legjobbja.)
