Tudod mi a legrosszabb abban ha beteg vagy?
Van időd és bármennyire is úgy tűnik erőd nem lesz rá, mégis elkezdesz gondolkodni. Gondolkodsz és sok-sok dolog eszedbe jut, sok-sok emlék és mégtöbb érzés. Az egyik ilyen az, hogy a testedben érzed valami fáj, vagy valami nincs rendben. Beteg vagy és látod magadon nem csak úgy nézel ki, mint a mosott szar, de úgy is érzed magad. Érzed, hogy kavarog a gyomrod, esetleg fáj mindened és várod, hogy ne kínozzon tovább az élet. De kínoz tovább és rájössz nem csak a tested, de a lelked is beteg...
Beteg, mert nem vagy boldog és ez ront az amúgy is erőtlen testeden. Fáj a hiány és fáj a nélkülözés. Fáj az érzés és csak keresed a miérteket. Ez csak súlyosbít a testeden és ezzel is csak fizikailag jobban fáj minden mozdulat, minden érzés...
Fáj, hogy nem tudsz változtatni. Ez rányomja a bélyegét a testedre is és egyre jobban várod, hogy vége legyen, ne kelljen tovább szenvedned.
De melyik lenne számodra a jobb? Itthagyni ezt a kegyetlen világot, vagy új erőre kapni? Ha itthagyod, gyorsan véged és nem kell tovább szenvedned és lehet átkerülsz egy olyan álomvilágba, mely legjobb emlékeiddel van kitapétázva és ezekben "élhetsz" tovább.
Új erőre kapni viszont iszonyatosan nehéz. Sok dolog kell hozzá. Emberek, érzések, helyek, arcok, és jövőbe tekintés.
Te döntesz, hogy merre mész.
De miért jobb az egyik döntés a másiknál?
Egyáltalán annak rosszabb, aki megy, vagy annak, aki marad?
Mert hát elmenni látnak, így övék a bánat, értetlenül állnak, az emélkek fájnak...
Később talán jónak öltözve az idő lép közbe... De hogy kivárod-e a "később"-öt? (szabadon)
Ennyi maradt: Fáj...
