Napfényes délután, de vajon napfényes-e a folytatás?
A délutánnak mindenképp, viszont a történetem már mi tavalyról származik és esetleg még izgalmakat tartogat nem igazán. Iroda, iroda, raktár, iroda. Unalom és hülyeség.
A reggelek viszont már egyre simábban mentek, éjjel aludni is tudtam már és reggel nem kellett a jegypénztárral megküzdenem, ellenben néha az utasok mennyiségével. A hétfők valahogy mindig tömeget hoztak. De a péntekek is hasonlóak voltak fél 8-kor. Persze, nyaralni menni kell valamivel. Egyébként épp ma reggel is én nem tudom, hogy milyen korosztályú csoport volt, de nagymértékben elfoglalta a vonat nagy részét. Máskor sok az egy kocsi, most az egyszer kevés volt. Persze vicces volt egy kicsit, hogy iskolások közé bekeveredtem, de volt ott mindenféle arc. Menőcsávó – talán olyan 14 éves srác – csajok, kicsik, nagyok ezért sem olyan könnyű belőni az életkoruk, de a 22 évemmel, pólóban, farmerban és táskával a vállamon nem nagyon lógtam ki közülük. Maximum a fejhallgató nem illett a képbe. Még talán annyi, hogy 2 tanárral (szerűséggel) utaztak. Nem tudom valami tábor lehetett. Viszont még vicces volt, hogy a szemben ülő lány – aki nem tűnt többnek 12-nél – elővette a Kőszívű ember fiait olvasni. Beteg állat, gondoltam magamban, mert, hogy azt a könyvet nem 7.-eseknek szánták az is biztos, de hogy, ha most kéne elolvasnom, akkor se érteném az hót ziher. De jó gyerek elolvassa nyáron a kötelezőt, hogy ne később kelljen. Elolvassa, csak nem érti meg. Én csak röviden olvastam el elvileg érthetőbb formában akkor se nagyon értettem, de eléggé elkalandoztunk.
Vissza az irodába, ami pénteken várt azzal a feladattal, hogy ne csak rendezzem, de archiváljam is a gépjavítási papírokat. Aláírás, dátumozás, példányszámkitöltés. Egy hónapnyi papírral végeztem pénteken 8 órában, amit mellesleg max 4 lett volna megcsinálni, de hát attól még több értelme nincs…
Legalábbis számomra, mert ez csak arra van, hogy valaki megcsinálja nem arra, aminek idejöttem. De legalább újabb hetet éltem túl és lassan itt a fele. Hétvége.
Mint minden ilyen hétvége ez is gyorsan elment és a mai nappal utol is értem magam, ugyanis ma már a 14. napomon írok és ma sem volt sokkal jobb dolgom, mint eddig. Egy újabb szintre léptem a szortírozásban, de nem is jutottam el a végéig. Persze ha csak ezt csinálom, akkor sem lett volna meg az egész, így inkább többet hagytam holnapra. Mert valószínű, hogy holnap is ezt csinálom majd…
Holnap elérem a felét a dolognak, de várós a vége. Ja és még egy történet a mai napra. Kiderült, hogy a mentorom tényleg nem sok mindent tud arról, hogyan is vagyok itt, mert nekem kellett vele közölnöm, hogy én ezért egy kanyi vasat nem kapok tőletek. Ez úgy merült fel, hogy az utolsó napom orvos látogatás miatt ki kéne hagynom és, hogy azt be kell, pótolom vagy nem. Hát így akkor nem. De beszél azért a HR-essel, hogy mi van. Persze azzal a HR-essel aki, a mentorhoz küldött ezzel a kérdéssel…
Még visszatérve arra, hogy tegnap mit csináltam. Mert legalább nem csak ültem, hanem még feladatom is volt. És ha mást nem legalább egy kis dicséretet kaptam, hogy 8 óra alatt sikerült egy egész havi javítási lapot rendeznem és eldobozolnom. Jó ez nem igaz, mert nem végeztem vele, de a vállveregetést megkaptam legalább, persze, hogy ez kész csak nekik jó nekem nem…
Jó, jó, jó, jó, ó de jó nekem. Jóó nekem...
