Na igen, ennek is vége szakad egyszer...
"Itt van az ősz, itt van újra..."
mondja Petőfi és ez így is van általában, mikor az augusztus hónapnak vége szakad. A kedvenc évszakom a nyár, azért is visel meg ha vége szakad, de sajna ilyen egy év a Föld nevű bolygón, hogy ezen a féltekén 4 évszak váltja egymást, hol gyorsan, hol soha véget nem érőnek tűnik egy-egy évszak. De a nyár olyan évszak, ami valahogy mindig gyorsan vált őszbe, majd télbe. Nem szeretem a telet. Hideg, fagyos, havas és olyan néha, mint egy rossz álom. Korán sötétedik, későn kel a Nap és ez nyomasztó, nekem. Már az ilyen érzést vált ki belőlem, hogy erre az évszakra gondolok, pedig még nagyon messze van, bár ha jobban belegondolok annyira nem. Lassan már újra pulcsi és hosszú nadrág szükséges, majd pedig a kabátok is kellenek, hogy ne fagyjunk meg az utcákon.
Eljött a szeptember újra, számomra már 21. alkalommal. Ebből 14 szeptember iskolával kezdődött és most jön a 15., vagyis életem 70 százalékát iskolában töltöttem. Na, de ne menjünk bele a számokba. Számomra minden nyár a szünettel egyenlő, még, így nekem is vegyes érzések cikáznak a fejemben, mikor közeledik a szeptember. Iskola. Idén mit tartogat majd? Fura dolog tudom, de egy kicsit minden diák várja a sulit. Annó én is mindig vártam. Egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit. :)
Arra igaz nem emlékszem, mi volt a legelső évben, talán arra, hogy "anyaaaa, én nem akarok iskolába menniiii" és mivel akkor még őszinte ember voltam, mint József Attila, ezt én is egy toporzékolással nyomatékosítottam. Az első napomra az iskolában sajnos nem emlékszem. Ahogy ismerem magam eléggé, még a többieknél is jobban meg lehettem illetődve, hogy "mit keresek én itt és mi ez a...?, hmmm nem is rossz hely". A kedves tanító nénik aztán sikert értek el nálam és nagyjából az összes akkori osztálytársamnál és belopták magukat a szívünkbe. Egy-két kép dereng így visszagondolva, de nem sok sajnos, elég régen volt. Rosszalkodó osztálytársak, megszeppent arcok, köztük én is, vidám figurák és persze egy osztályterem, amire viszont emlékszem. A 3-as terem egy tv-vel a sarokban zöld táblák, felettük matematikai műveleteket és számokat ábrázoló poszterek, a falakon polcok könyvekkel, egy ábécé és a sok-sok kis töpszlinek való padocska élükön a tanító nénik asztalával. Csodás dolog volt 4 évig ott képződni és nagyobb fiúcskává válni, majd a felső tagozat diákjává lenni. Majd ott újabb élmények vártak, újabb 4 éven át. Először is új termet kaptunk és egy újdonságot, amit emlékszem félve közelítettem, mégpedig a termek váltása. Immáron nem egy vagy maximum 2 terem között kellett váltogatnunk a helyzetünk egy-egy óra miatt, hanem sokkal több jött számításba. Kicsit tartottam tőle, hogy hogy oldjuk meg, de mint kiderült sikerrel tettük meg ezeket a lépéseket. A két tanító nénit pedig egy osztályfőnök váltotta fel és a csuda dolgok folytatódtak, a tanulás magasabb mederbe ért és a csodákból lassan tudás és megmagyarázott tények és valóság kezdett formálódni.
Ennek teljes beteljesülése, a gimnáziumban folytatódott. Még jobban emelve a szintet. Akkor a gimnáziumtól is legalább annyira rettegtem, mint az általános iskola első napjától, de nem bántam meg. Négy hosszú éven át kupáltak a tanárok, hogy érettek legyünk. Ottani utunk egyengetésében megkaptuk az iskola legjobb osztályfőnökét, akinek mi voltunk ott az első és utolsó osztálya, így nagy szerepet játszottunk mi is az Ő életében nem csak Ő a mienkben.
Majd ezután jött a főiskola. Távol itthonról, nem csak egy másik városban, egy másik megyében. Attól is nagyon tartottam. Mit össze izgultam azon a nyáron is, hogy mi lesz velem ott. De az ottani történetem még nem ért véget.
Szóval az iskolát lehet várni és nem várni. Én volt, hogy vártam, volt, hogy nem. Ahogy megszokja az ember a környezetét, annál jobban érzi magát ott és mondjuk annál jobban várja jelen esetben a sulit. Talán azért várjuk a sulit, hogy újra találkozzunk a nyáron nem látott ismerősökkel, de lehet van, akit az hajt, hogy újra iskolapadba üljön és újabb ismereteket szerezzen. De szerintem nincs olyan épeszű gyerek, aki a számonkérések miatt várná. :D
A tanulás sok macerával jár, de így még mindig több szünetet kapunk, mint azok, akik már dolgoznak és ezt meg kell becsülni.
Az elmúlás vagy ahogy Petőfi mondta versében inkább csak alvás, ami történik ősszel és télen nekünk diákoknak egy új dolog kezdete. Egy új tanév és talán más új dolgoké is.
Nekem tavaly egy új szerelmet hozott, ami azóta is tart. Szeretlek Anikó <3
