És igen eljött az indiai nagydíj is, melyre két egész hetet kellett várnom, hogy kiderülhessen hogyan folytatódik a Formula-1-es bajnokság. Vajon Vettel tovább menetel, vagy fordul a szerencséje?
A hétvége szokásosan a szabadedzésekkel kezdődött pénteken ebben az igen nagy országban, Indiában. Még sosem jártam ott és szerintem nem is nagyon fogok oda eljutni, de egy nagyon kétszínű ország a maga több mint 1 milliárdos lakosságával. Ez a lakosság méretén kívül a kétoldalúságával is kitűnik a tömegből, mert a mérhetetlen szegénység az ennél nagyobb gazdagsággal áll szemben. Ebbe a kétszínű országba egy érdekes ötlettől vezérelve érkezett meg tavaly a Forma-1 és idén is folytatódik ez a sorozat.
Szóval a szabadedzések. Azok szerintem nem hoztak meglepetést, tavaly is dominált a Red Bull idén is. Így az időmérőn nem volt semmi meglepő fordulat a pole tekintetében. De még az első 8 tekintetében sem, mert szépen felsorakoztak az első 3 sorba a Red Bull a McLaren és a Ferrari ebben a sorrendben. Utánuk pedig a vízözön vagyis a többiek. Vettelke annyira jó kört ment elsőre a kiválóra készített autójával, hogy még a plusz4tizedes gombját sem kellett használnia és Webbernek sem kellett egy elengedést intéznie feléje az első kanyar előtt.
Szóval egy unalmas versenynek nézhettünk megint elébe, amin sokak szerint megfigyelhettük volna ahogy Alonso egyre távolabb kerül a bajnoki címtől. Végeredményben viszont nem volt unalmas a futam. Sőt kifejezetten hozta az izgalmakat. A rajt utáni kb. 200 m alatt már nagy csaták folytak és Schumacher egy kicsit meg is járta mivel a jobb hátsó gumiját kiszakította a mögötte haladó és ezzel a futama véget is ért. A következő 3 kanyart követően jött a hátsó egyenes, mely az egyik előzési zónaként is szolgált a futamon. Ebben az egyenesben már jöttek az akciók rendesen, de az érdekes események nyilván az elején történetek. Gyönyörű megmozdulás volt Alonsotól, ahogy a két mekit megelőzte bár csak az egyiket sikerült maga mögött tartania az egyenes végi kanyar után. De Hamilton után Button is helycserére kényszerült Fernandoval. Rájuk még az utóbbi időben jól szereplő Massa próbált kapaszkodni, de sikertelenül. Vet, Web, Alo, Ham, But, Mas, Rai, Per, Hül és Ros volt az első tíz az 5-6. kör környékén. A gumihuszár Perez (aki olyan jól gazdálkodott eddig a gumikkal), most nem bizonyult olyan jónak ugyanis folyamatosan problémái voltak és a középmezőny csatáiban ő is a gumiszakítás áldozatává vált. Igen a középmezőny hozta igazán az érdekes csatározásokat, a kisebb mennyiségű pontokért. A Williams-ek és a Lotus-ok mellett, a Sauber Perezzel és a Force India Hülkenberggel jókat csatázott míg ki nem ütögették egymást a partiból. Szóval a kerékcserékig ők szolgáltatták a hangulatot. Aztán mindenki megejtette az egyetlen cseréjét az élmezőnyből, ami bonyodalmak nélkül lezajlott. Csak Vettel cseréje a kimagasló idejével és a futam jelenetének számító Hamilton kormánykerék cseréje bizonyult érdekességnek, ami azért manapság nem mindennapos. Ezek után a következő érdekes esemény Webbo és a KERS nélküli kocsija volt, ami Alonso malmára hajtotta a vizet és sikerült is megelőznie, amivel a dobogó 2. fokáig jutott. A képbe csak a szerepelni vágyó HRT kocsija rondított bele, egy kicsúszás formájában. Ezután Vettel után eredt Alonso, de sajnos elfogyott a végére az autója. Ez majdnem Vettellel is megtörtént aki a vége felé kicsit megkaristoltatta a kocsija alját az aszfalttal és újabb reményfény csillant bennem, hogy hátha lesz egy kis izgalom a végére. Ez nem történt meg viszont izgalom az volt, mivel Alonsot majdnem beérte a mögötte suhanó Webber és Hamilton kettőse. Végül is Vettel beért és Fernando életben tartotta a VB cím reményét azzal, hogy mindent megtett a futamon.
Nem mondhatnám, hogy unalmas futam volt, viszont legalább van esély a VB címre Alonsonak is bár egyre kevesebb, de van még. A Red Bull pedig egy majdnem tökéletes autóval rendelkezik, ami ellen a Ferrarinak meg kell küzdeni a cím érdekében. Ez a küzdelem egy hét múlva folytatódik Abu-Dzabi-ban én már nagyon várom. :)