Lassan ki merem jelenteni, hogy nem értek a nőkhöz...
Egyszer még régen, mikor kék volt az ég és a madarak sem délen csiripeltek, volt egyszer egy boldog srác. Boldog volt, mert minden megvolt, amire vágyott, vagyis ott volt mellette a kedvese, akit a világ minden kincsénél jobban szeretett. Ez akkoriban kölcsönös volt és boldogok voltak. A sors sajnos azt határozta meg kettőjüknek, hogy egy városból származzanak és egy gimibe járjanak, de csak később legyen a nagy találkozás. Hogy miért így írták meg a történetüket csak az író tudja...
A srác és a lány nagy találkozása, mint az történetünk elejéről ismeretes szerelembe bonyolódott, de sajnos kissé messze egymástól a két szív. De a kapocs oly erős volt, hogy megbirkózott ezzel. Teltek múltak a hónapok és a srác felfogta, hogy vágya beteljesült és talán élete szerelmének foghatja a kezét. Ez a boldogság olyan lökést adott az életének, mely olyan teljesítményre fogta, amit korábban elképzelni nem tudott. Önmagát is felülmúlva menetelt előre főiskolai tanulmányaiban és büszke volt arra, amit elért. A szerelemre, az összetartásukra, mely kilométereket ível át, az iskolai teljesítményére és az egyenesben lévő életére. Egyenesben volt és stabilan. Volt...
Eltelt egy év és égett a tűz, bár változtak a körülmények. Otthonuktól mindketten távol kerültek, de egymáshoz (kilométerben) közelebb. Hogy érzelmileg is, azt mesélőnk nem tudja. Talán az évek távlatából nem emlékszik rá, vagy egyszerűen már akkor sem értett hozzájuk és nem látta mit is kell tennie. Közös ünnepek, szép pillanatok. Előremenetelek. Majd valami változott...
A rózsaszín köd szeme elé szállt hősünknek és talán nem látta mi készülődik. Mérhetetlenül szerette kedvesét, de a leányban valami megváltozott. Az sorsuk írója tuja, mesélőnk nem és a srác sem tudja már meg soha, vajon mit és hol hibázott. Az okot ismét csak írójuk és nem mesélőnk tudja.
Elváltak útjaik. A sírással és szenvedéssel kikövezett úton mindketten jártak. Magányukban és egyszer még közösen is egy rövid délután keretében, ami a leghosszabb és legrosszabb délutánként ivódott talán hősünk emlékezetébe. A kínzás mindkét oldalon megtalálható volt, előbb és utóbb. A boldogságnak vége szakadt...
Fiú hősünk próbálta magát túltenni a dolgon, de az érvágás mélyebb volt, mint bárki hitte volna. Összetört a lelke. Csak a bátorsága szabott határt annak, hogy más része is törjön. Megváltás volt számára azt iskola folytatása. Legalábbis azt hitte, de ott is szerelem volt a levegőben, ami okozott még pár ingadozást. Majd olyan dolgokat tett, amit soha nem gondolt magáról. Undorító és taszító ember lett belőle. Hajszolta a szerelmet, mert újra érezni akarta, mint a drogfüggő a lilasárkány-csatát. Hiányzott neki az érzés és emiatt elrontott mindent, ami azelőtt jól ment neki. Nem érdekelte az iskola, csak arra vágyott, hogy szeressék. A barátai voltak talán, akik megmentették az önpusztítástól. Vajon, hogy lehet egy normális srác ennyire szerelemfüggő, kérdezhetnétek, de erre még maga sem tudta a választ.
Végül teltek múltak a hónapok és javult a helyzet, nyitott a világ felé és megnyugodni látszott. De nem a függőt nagyon nehéz kigyógyítani. Figyelemelterelés működhet. Az viszont a legtöbb esetben működött. Haladt előre az útján és végezte a feladatát. Az a léleknyugtató támogatás mely korábban szíve szerelmével megvolt most nem volt ott, így a motiváció is kiveszett belőle.
De a lendület mégis hajtotta és a lejtőből talán idővel felfele ívelő pálya lett. Elvégezte, amit el kellett és még nők is megfordultak az életében. Bár szinte semmit nem értek ezek a találkozások, abban talán segítették hősünket, hogy továbbmenjen. Megcsinálja a szakdolgozatát és leállamvizsgázzon.
Segítséget barátokban talált, akik mellette voltak. Igaz a személye mindig változott. Az egyik legjobb barátját egyik pillanatról a másikra vesztette el. Azóta sem látta...
A másik közeli barátját szintén elvesztette, bár még egyszer-kétszer vele legalább találkozott.
Egy ismerőst, kit volt kedvesén keresztül került baráti körébe, még sokáig akként tartotta számon, aki segített neki a nehéz időkben, az első kínzó hónapokban. Néha még összefutottak, de azóta sem látták egymást.
A legutóbbi barátja kicsit bulis fazon és sok részeg este kerekedett ebből a haverságból.
No, de a nők még mindig meghatározó szerepet játszanak főhősünk életében. De a megbeszélt randik egyszer sem jöttek össze. Talán rossz helyen keresgélt, vagy egyszerűen csak hibázott? Valószínűleg mindkettő. Hogy mi kell a nőnek azt csak Gibson bá tudja, de hősünk nem. Rossz dolgok csúsznak ki rossz időben a száján.
Legutóbb is megkedvelt egy hölgyet és ez viszont is működőképes lehetett volna. De egy mondat, mely elhagyta a száját mélyet döfött a másik fél szívébe. Nem vallja ugyan be, mennyire fáj neki, ez a bűnös gondolat, de a srác ki itt a hősünk legbelül tudja...
Már megint elbaszott egy ígéretesnek indult párbeszédet.
A kijelentésem igaz lehet. Cáfolatot elfogadok, de vajh észhez térek-e?
