Nem tényleg nem tűntem el, de lehet valaki már hiányolt, így jelentkezem.
Nem vesztem el az éter bugyraiban továbbra is él és lélegzik Huszár. Sőt mi több dolgozok is egy-két dolgon, de más is a nyakamba szakadt. Mivel nem meséltem még arról igazából ki is lehetek (bár olvasóim egy része valószínű ismer :D ) Most sem fogok mélyen elmerengeni ezen, de annyit azért érdemes tudni, hogy fősulira járok, így elfoglalt ember leszek ebben és a következő hónapban. Jobban mondva már vagyok is, mert már a héten kezdődik a félév végi hajrá. Zh-k tömkelege, nehezebbek, könnyebbek és iszonyú nehezek. Szóval ezek lekötik energiáimat és persze egy jó nagy szeletet csippentenek le szabadidőmből is. De már fogalmazódnak a fejemben a gondolatok az új Assassin's Creed-del és egy-két dologgal kapcsolatban, valamint egy éves nagy összefoglalót is tervezek a Forma-1 idei idényéből amit majd veletek is megosztok csak legyek túl a zárt helyiken. Egyébként miért hívják ezeket zárt helyik dolgozatoknak? Az ajtókat sosem zárják be. Ezzel a névvel csak az embereket rémisztik el.
De viszont boldoggá tesz a gondolat, hogy már negyed éve vagyok együtt szerelmemmel (már megint bennfentes infó :D ) és ez nem csak csodálatos érzés, de erőt is ad átvészelni az időszakot.
Az utolsó előtti szó jogán még egy kis zene melyet alkotott Dave barátom: http://www.mixcloud.com/david676/language-of-my-music/
Szóval egy szó mint száz nem tűntem el és nem is fogok (nyehehe). Egyéni véleményeim pedig ismét tollba mondom Huszárnak.