Sziasztok!
Találtam egy újabb témát amit megosztok veletek. :)
Valljuk be felgyorsult világban élünk és nem mindig van kedvünk és időnk leállni és készíteni valami harapnivalót. Most sokan felhördülhetnek, hogy dehogy nincs, akinek meg nincs kedve az meg vessen magára. Hát lehet lusta vagyok, meg lehet, hogy hülye is, mert a gyors kajáldák szemetét megeszem, de nem tudok ellenállni annak, hogy nekem már csak meg kell enni ama ételt amit elém raknak. Jól van tényleg lusta vagyok. :D De én szeretem az ilyen kajákat, még ha egészségtelen is. Szóval ilyesmi téma következik.
A ma reggel benéztem a hűtőbe és láttam, hogy nem sok kaja van benne. Így gondoltam egyet és elmegyek enni valamit majd ebéd tájékán. Tegnap gyors kaját ettem, így nem akartam most is azt enni. De ahogy sétálok az utcán egy feliratra lettem figyelmes. Ez nem másról, mint a McDonald's plakátja volt, miszerint mától kapható az "Én hamburgerem" játék győztes szendvicse. Na mondom ezt ki kell próbálnom (már csak azért is mert annó én is jelentkeztem erre és érdekelt mivel vertek meg :D ).
MaMot burger a becses neve ennek a szendónak és mit ne mondjak nem rossz. Érthető, hogy miért Magyarország Motorosaitól jött a név. Csípős a cucc :D , de kifejezetten jó. A bacon jól jön benne, amúgy is szeretem az ilyesféle szalonnát szinte akármiben (Epic Meal Time for ever :D ). Én jól laktam vele (és nem csak 20 percig) és hogy is mondjam megérte azt a pénzt. Persze van akit ez egy 40 és fél másodpercre sem lakat jól, de a Meki örülhet nekem mert engem igen :D . Szóval nagy vállveregetés a kitalálónak mert nagyon el lett találva a hambi. Ja és azért is érdemes kipróbálni, mert ajándék jár hozzá, például egy almás pite formájában. :)
Lehet ezek után kajavéleményt is olvashattok tőlem. :)