Na ki tudja kitől idéztem? :D
Hát igen újra itt vagyok és hát elég rég is írtam ide akármit is, elhanyagoltam kicsit szegény földem. De most visszatértem egy kis beszámolóra.
Időm lett volna ide mit írnom csak nem volt semmifajta ihletem ami nélkül általában nehéz írni akármit is. Nem volt miről írjak sajnos, de ezt most pótolom egy kis szösszenettel nektek.
Nem sok dolog történt velem az elmúlt időben igazából a vizsgaidőszak lezárultával itthon tengettem napjaim, de egyáltalán nem unalmasan. Volt ez, volt az egy kis kirándulás, egy kis itthon ülünk és elvagyunk és közben kockulunk, bár a január sosem az újdonságokról szól a játékiparban, ezért sem volt új ilyesfajta bejegyzés. És amiket ígértem sajnos azokat sem tudtam megcsinálni, mert sajnos azokra idő nem maradt. Talán lesz pótlás, talán nem, talán itt, talán az új helyen ahova írni fogok. Ééééés igen Huszár megjelenik a rendszerigeny.hu-n, ahol ha nem is Assassin's Creed-ekről, de különféle érdekességekről olvashattok majd tőlem Huszártól. Természetesen a játékok bűvkörében barangolok majd, de az indie játékok felfedezése számomra is új lesz. Emellett azért a brutálabb játékok is szerepet kapnak, mint kitérő, de a tesztjeim mostantól ott olvashatók majd pluszban ide firkálni nem biztos, hogy lesz időm...
Na igen előjött a nagy probléma az idő. Nem tudom eme helyre mennyi időt tudok majd szánni, de igyekszem majd itt is frissítgetni a dolgokat. Enni eszek néha új dolgokat, de a zenei frontra nem tuti, hogy marad időm. Ahogy nem tudom még, hogy Forma-1-el kapcsolatos írásokra mennyi időm lesz, de erre is megpróbálok időt szakítani. Egyébként az első teszt lezajlott Jerezben, ahol egy csapat kivételével mindenki bemutatta új autóját erre az évre, de erőviszonyokra következtetni nem lehet és nem is érdemes. Emellett idén csak 11 csapat 22 versenyzője áll majd rajthoz az év 19 versenyén a spanyol kis csapat a HRT csődje után. Jövőhéten újabb teszt és durván egy hónap múlva az első futam Melbourben. A Ferrari tud versenyképes autóval szolgálni Alonsonak? Button mit kezd új társával Perezzel? A Mercedes tud győzelemre képes autót adni Hamiltonnak? Kiderül. Én idén leginkább ezekre fogok figyelni.
Ennyi lett volna ez a bejelentkezés innen a Landről, jövőhéttől újra iskolapadba ülök, és unalmasabb pillanataimban majd veletek is megosztom újra az érzéseim.
És egy köszönet a végére az én Szerelmemnek, aki elindított ezen az irkafirkaírói vonalon. :)
<3 Köszönöm <3